Hagyományosan nagy és aktív követőtáborral rendelkezünk a social csatornákon. Az erős jelenlét újabb mérföldköve, hogy Instagramon 80,8 ezer követővel mi lettünk a legnépszerűbb hazai híroldal. Ráadásul pont egy olyan héten, amikor egy ügyfelünknek készített videónk is nagyot ment.
A Telex hagyományosan jól teljesít a social csatornákon, akár a követők számát, aktivitásukat, vagy organikus elérésüket nézzük. Ennek minden bizonnyal vannak korosztályos okai is, hiszen a 40 alattiak körében kiemelten jól állunk olvasottság terén is.
Természetesen az is fontos, hogy a social csatornáink tartalmaira is nagy figyelmet fordítunk, enélkül nem lennének jók az eredményeink. A Facebook után a második legnépszerűbb social oldalunk az Instánk, amin nagy áttörést értünk el, hiszen mi lettünk a legtöbb követővel rendelkező hazai híroldal. Úgy sikerült az élre törnünk, hogy folyamatos növekedést produkáltunk, míg versenytársaink vagy lassabb ütemben növelték a like-olók számát, vagy épp hogy csökkent követőtáboruk.
Nem rossz eredmény ez a nem egészen két és fél éves Telextől!
Külön öröm a sales csapat számára, hogy ezt egy olyan héten sikerült elérni, amikor egy támogatott videónk is népszerű volt a social csatornákon. A Scitec Nutrition által támogatott videót Kathi Bélával, a cég nagykövetével forgattuk. Megmutattuk, hogy versenysport karrierje után a család és az egészségmegőrzés lett a legfontosabb számára, felelősségteljesen sportol és a példát mutat, valamint számos jótékony célú kezdeményezéshez adja a nevét.
Powerbécó persze nem hazudtolta meg magát és a „Telex kedvéért” spontán módon max súllyal lábgépezve is demonstrálta sportos élet szépségeit.
A teljes anyag, mint minden videónk, megjelent cikkbe ágyazva, Youtube és Facebook csatornánkon, utóbbin mostanra több mint 84 ezren nézték meg és 1700-an like-olták. Videós csapatunk vágott egy rövid verziót is, amiben csak a telexes rész látható, ez szintén rengeteg emberhez eljutott, Youtube Shortsként több mint 55 ezren nézték meg, Instagramon több mint 3000 like-nál jár és a TikTokon is népszerű. Mindemellett ügyfelünk és Béla csatornáin és vírusként is terjed.
Ajánlatkérésért keress bennünket a sales@telex.hu címen, termékeinkkel, árainkkal kapcsolatban itt találsz infókat!