Boldog ünnepeket kívánunk!

Mozgalmas év volt ez az egész Föld, a régió, Magyarország, a média és a Telex, valamint a sales csapat életében egyaránt. Most eljött az ideje, hogy ezt félretegyük, azt kívánjuk minden potenciális és jelenlegi ügyfelünknek is, hogy pihenje ki magát, töltődjön az év végén!

Idén egy csomó mindennek örülhettünk: hároméves lett a Telex, és nem csak hogy talpon maradt az ország legnagyobb közösségi közéleti lapja, hanem megkerülhetetlen tényezővé vált, bővült, olyan eredményeket produkált, melyekre büszkék lehetünk. És hozott egy csomó nehézséget is az év: meg kellett szoknunk, hogy háború dúl a szomszédunkban és máshol is, a pandémia sem tűnt el, a gazdasági körülmények sajnos nem mondhatók megnyugtatónak, ahogy a politikai, közéleti helyzet sem.

Na de mindezzel most ne foglalkozzunk, majd a következő, izgalmasnak ígérkező évben, veletek, ugyanitt!

Ajánlatkérésért keress bennünket a sales@telex.hu címen, termékeinkkel, árainkkal kapcsolatban itt találsz infókat!

Site Footer