Az újság indulásával egyidős tervünk, hogy az oktatás területén is tegyünk a tudatos médiafogyasztásért, a kritikus gondolkodásért. Éppen ez a célja hamarosan induló képzéseinknek, melyekre már várjuk a tanárok és diákok jelentkezését. Ahogy fontosak számunkra a fiatalok, úgy becsülik ők a mi tartalmainkat: a látogatottsági adatok alapján ebben a korosztályban piacvezető a Telex. Ezentúl még több tartalmat kínálunk nekik.
Ahogy azt cikkünkben is megírtuk, jövőre indul a Telex Akadémia, melynek képzéseire már lehet is jelentkezni. Lesznek ingyenes és fizetős képzéseink is diákok és tanárok számára rengeteg olyan témában, mely a médiát és annak fogyasztását érinti.
„Habár a legtöbb EU-s országban már mindennapos, bevett gyakorlat az oktatásban, Magyarországon még mindig gyerekcipőben jár a fiatalok kritikai gondolkodásának, médiaműveltségének, hírműveltségi készségeinek fejlesztése, vagy az, hogy a tinédzserek, fiatal felnőttek kifejezetten nekik készült hírekkel, tartalmakkal találkozzanak.”
– írja a tervek kapcsán Dull Szabolcs főszerkesztő.
Az Akadémiát pályázati források segítségével indítjuk el, szakmai igazgatója Munk Veronika, ügyvezető igazgatója Pusztay András.
A tiniknek és fiatal felnőtteknek szóló tartalmak terén is erősítünk
Ez a korosztály ugyan másképp fogyaszt médiát, mint az idősebbek, de ez nem jelenti azt, hogy ne érdekelnék a közéleti kérdések. Ezt bizonyítja az is, hogy azokban az időszakokban, amikor fontos történések vannak itthon vagy a világban, a fiatalok elsődleges hírforrása a Telex.
Október negyedikén, második legolvasottabb napunkon piacvezetők voltunk a 15-29, a 15-25, a 15-35 és a 15-55 éves korosztályban egyaránt. Az is jelzi a fiatalok elkötelezettségét, hogy a közösségi médiában is kiemelkedő a tartalmainkkal kapcsolatos aktivitások száma. A Facebookon például 30 napos átlagban 0,35 az interakciók aránya, amivel a Telex messze vezet kategóriájában.
Ez hirdetőink számára is hasznos információ lehet.
A Telex számára az első az olvasó, emiatt nagyon figyelünk arra, hogy a hirdetés és tartalom aránya ne legyen zavaró olvasóink számára, hanem mindkettő figyelemfelkeltő és érdekes maradjon.
Ajánlatkérésért keress bennünket a sales@telex.hu címen, termékeinkkel, árainkkal kapcsolatban itt találsz infókat!