Telex Hangostárcák – már hallgatható is a kortárs irodalom

Szintet lépett a Telex tárcarovata, mostantól a kortárs magyar szépirodalmi novellákat nem csak olvasni, hanem hallgatni is lehet a Telexen: elindult a Telex Hangostárcák.

A Telex tárcarovatának célja közelebb vinni az olvasóhoz a kortárs szépirodalmat, hogy az ne csak kisebb példányszámú irodalmi folyóiratokban jelenhessen meg, hanem megismerje mindenki, aki napi sajtót olvas – ahogyan az 1900-as évek első felében ez még természetes volt. A Telexnek nem csak a közélet, hanem a kultúra is szívügye: már nem sokkal indulásunk után, 2020 végén felvállaltuk, hogy heti rendszerességgel, minden szombaton megjelenési lehetőséget biztosítunk a tárcanovella műfajának. A sorozatban megjelent írások itt találhatók, a Telextárcákból pedig azóta már négy válogatáskötet is született. 

A rovat most szintet lépett a Telex Hangostárcák elindításával, amelynek első évadában a kortárs magyar tárcanovellákat a Loupe Színházi Tásrulás színészei olvassák fel; Lovas Rozi, Lengyel Tamás és Molnár Áron.

Az első évadban nyolc rész készült el, amelyből 2 már meg is jelent. Maros András: Jönnek a mókusok című novelláját Lengyel Tamás olvassa fel, Lovas Rozi pedig Molnár Krisztina Rita: Hogy ne kelljen pelenkázni című írását adja elő, amelyek megtalálhatóak a Telex Podcast Youtube csatornáján. A két részt eddig több, mint 60 ezren hallgatták, a következő epizód most vasárnap érkezik.

Mindamellett, hogy ez a kortárs magyar szépirodalmi podcastsorozat egészen egyedülálló, külön öröm, hogy a kezdeményezésbe partnereink is beleszerettek. A közös munka során végig az volt a cél, hogy a tartalommal szinte egybeolvadó, egyedi megjelenési koncepciót hozzunk létre, a végeredményre pedig mindannyian büszkék vagyunk.

Nyitottak vagyunk az ehhez hasonló közös együttműködésekre és azon partnereink elképzeléseire, akik szívesen csatlakoznának hozzánk akár a kortárs szépirodalom népszerűsítésében, akár más Telexes kezdeményezés megvalósításában.

Ha szívesen lennél részese márkáddal induló vagy már meglévő projektjeinknek, keress minket a sales@telex.hu e-mail címen!

Site Footer