Négy éves történetünk főbb mérföldkövei

2020. október 2-án indult el hivatalosan a Telex.hu. Az azóta eltelt négy évben bebizonyosodott, hogy nem csak életképes az ingyenesen elérhető, piaci hirdetéseken és olvasói támogatásokon alapuló piaci modell, hanem az oldal látványos fejlődését is lehetővé teszi. Lássuk, mik voltak a fő mérföldkövek az utóbbi években – elsősorban a sales csapat szemszögéből – a lapnál, ami támogatásokból, hirdetők nélkül indult.   

Ez a négy év a folyamatos építkezésről szólt. Az indulás idején az volt az egyik álmunk, hogy a legnagyobbak leszünk, ez az álom megvalósulóban van. A célunk továbbra is az, hogy mi legyünk a hírfogyasztók első számú forrása, hiszünk abban, hogy az országnak szüksége van egy olyan szabad híroldalra, ami nem függ befektetőktől, politikai erőktől, ahol szigorú alapelv a megbízhatóság és a hitelesség.

Tapasztalatunk szerint a Telex leglátogatottabb időszakai azok, amikor fontos dolgok történnek a világban, mert ilyenkor hiteles információforrásként az átlagosnál jóval többen megtalálnak minket.

Lássuk, melyek voltak az utóbbi évek legfontosabb eseményei nálunk – elsősorban hirdetői szemszögből nézve.

2022. április: az országgyűlési választás napja (április 3.) kiemelkedő volt a Telexen is, méghozzá látogatottsági szempontból: több mint 800 ezer olvasónk majd 10 millió oldalletöltést generált. Ezzel a második helyen végeztünk a napi oldalletöltések számában a hírportálok között. Az oldalon töltött időben pedig vertük a mezőnyt: olvasóink átlagosan 16 perc 28 másodpercet töltöttek a választás napján tartalmaink böngészésével.

2022-ben indítottuk ügyfeleinknek szánt B2B oldalunkat, ahol megtalálhatók ajánlataink, itt a házunk táján zajló legfontosabb történésekről is hírt adunk – hírlevelünk mellett.

2023. október: Szülinapi összegzés. Eddig megközelítőleg 1600 kampány futott nálunk. 2020-ban 86, 2021-ben 397, 2022-ben 533, idén pedig már eddig is 590 kampány futott Telexen! 130 PR cikket közöltünk és 65 natív anyagot gyártottunk, 2021 áprilisában pedig elindult nálunk a programmatic hirdetési rendszer, melynek keretében megszámlálhatatlanul sok kampányt futtattunk. Mindebben közel 400 ügynökség és hirdető volt partnerünk.

2023. október: Telex After néven önálló, fiataloknak szóló kiadványt indítottunk, fókuszában a popkulturális tartalmakkal: a zenei témák mellett sorozat- és filmkritikák, játéktesztek és programajánlók is helyet kapnak. Emellett egyre több olyan közéleti és életmód téma is elfér majd, amely kimondottan a fiatal korosztályt érinti.

2023. november 19: Ezen a napon fennállásunk óta először címlapunk a legfontosabb mutatóban – a valós látogatók számát (RU) tekintve – piacvezető lett. Ezzel hároméves munkánk egy újabb mérföldkövéhez érkeztünk. Külön öröm, hogy a kereskedelmi szempontból fontos 16-40-es korosztályt nézve ez az elsőség immár tartósnak mondható.

2023. december 5: Ezen a napon a Telex hároméves történetében először lettünk elsők a magyar hírappok között. A konkrét számok alapján szó sincs arról, hogy célfotóval lett volna meg az első hely. Az alkalmazásunk 61 744 RU-t tudott aznap, a második helyezett 50 320 és a harmadik 35 836 real userével szemben.

2023. december: A Gemius AdReal kutatás megerősítette azt az előfeltevésünket, hogy reklámfelületként is erős szereplői vagyunk a piacnak. A hirdetések láthatóságában kiemelkedően jók, sőt, piacvezetők vagyunk. A kutatás legfőbb tanulsága számunkra az volt, hogy nemcsak a globális digitális szereplőkhöz, közösségi platformokhoz képest, de a hazai hírportálok között is az egyik legerősebb oldal a Telex a hirdetések minőségi mutatóiban.

2024. március: Sales csapatunk ismét bővült, immár több mint tízen dolgozunk azon, hogy jelenlegi és potenciális ügyfeleink minél jobb élményekben és eredményekben gazdagodjanak a közös munka során.

Ősszel Tordai Norbi személyében új Ad Ops & Programmatic manager érkezett. Az elmúlt hónapokban pedig további új tehetséges és lelkes kollégák csatlakoztak hozzánk: Orvos Ádám account managerként, míg Németh Lili a sales & marketing asszisztensi pozícióban segíti munkánkat. Debreczeni Anna tartalommenedzser áprilisban érkezett hozzánk a G7 gazdasági portáltól, amely azóta a Telex Sales portfolióját erősíti.

2024. május: Hasítunk a social médiában is, Facebook követőink száma átlépte a 600 ezret (mára már 619 ezer!). Ahhoz képest, hogy alig néhány éve indult a történetünk, követőink számát tekintve több platformon mi vagyunk a piacvezetők (Insta, TikTok), ha aktivitásukat nézzük, akkor Facebookon is előzünk mindenkit.

2024. június 9-i elérésünket kitesszük az ablakba: oldalletöltés tekintetében és az oldalon töltött időben is a Telex végzett az élen Magyarországon az eGemius független adatai szerint. A közösségi médiás mérőszámok alapján social és videós felületeinken is verhetetlenek voltunk versenytársainkkal összevetve, de appunk is kiemelkedően teljesített.

2024. július: Műsoraink, videós tartalmaink is egyre nagyobb helyet követelnek maguknak a médiatérben.

Fél év alatt csaknem három és félszeresére nőtt a Telex Youtube csatornájának nézettsége, 2,48 millióról 8,49 millióra ugrott a videók megtekintése január és június között. Így az első fél évben több mint 36 millió megtekintést hozott a csatorna.

Partnereink is részesei lehetnek műsoraink sikerének, nyár óta számos hirdetési lehetőség közül választhatnak. Már elérhető műsoraink őszi menetrendje is.

2024. augusztus: A napi átlagot nézve egyedi látogatószámban (RU) és oldalon eltöltött időben a hazai híroldalak között a Telex lett az első a fiatalok között. A teljes lakosságot tekintve oldalletöltés (PI) terén másodikok lettünk, amire szintén büszkék lehetünk!

Ezúton is köszönjük nektek, a velünk dolgozó ügynökségeknek és a hirdető partnereknek az eddigi bizalmat! Továbbra is azon leszünk, hogy a legértékesebb pixeleket és a legjobb tartalmakat adjuk nektek a hazai piacon.

Hajrá Telex, veletek közösen, csak így tovább!

Ajánlatkérésért keress bennünket a sales@telex.hu címen, termékeinkkel, árainkkal kapcsolatban itt találsz infókat!

Site Footer